Hargita megye: 2% alatt az érvénytelen szavazatok aránya
2009. december 08. 14:04, utolsó frissítés: 14:04
A 98 053 Hargita megyei szavazatból összesen 1860 volt érvénytelen, ami az összes leadott voks 1,89%-át teszi ki - ez 0,59%-kal magasabb az országos átlagnál (1,30%).
Ez alapján valószínűsíthető, hogy annak az SZNT által is támogatott kezdeményezésnek, amely azt szorgalmazta, hogy a szavazók ne válasszanak a két jelölt között, hanem rajzoljanak egy harmadik, autonómiás négyzetet, és abba üssék a pecsétet, a megyében még kisebb volt a hatása mint Kovászna megyében, ahol 2,12% volt az érvénytelen szavazatok aránya. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak