2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Március 15: megbírságolták a KMDSZ önkénteseit

2010. március 19. 13:04, utolsó frissítés: 13:04

A kolozsvári rendőrség egyenként 200 lejre büntette azt a három diákot, akiket hétfőn, március 15-én délután szervezőként, egy pannó kihelyezése miatt kísértek be a helyi 1-es számú őrsre. A Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) fellebbezni fog a döntés ellen.


A Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság mai közleménye szerint 200-200 lejes pénzbüntetést róttak ki a három KMDSZ-es önkéntesre. A lányok az ünnepségsorozat keretein belül egy, a történelmi Magyarországot ábrázoló pannót szerettek volna a Főtéren kihelyezni. Az akcióra a diákszövetség a Kolozsvári Polgármesteri Hivatal által az adott helyszínre és időpontra láttamozott engedéllyel rendelkezett. A rendőrség a döntést az 1991. évi 61-es számú törvénnyel, rendzavarás és csendháborítás vádjával indokolta.

Szabó Györke Zsombor, a KMDSZ alelnöke a Transindex kérdésére elmondta, a diákszövetség abszurdnak tartja a vádakat, hiszen minden szükséges engedéllyel rendelkeztek, emellett a csendháborítás és a rendzavarás vádja sem áll. „Megnéztük, mi számít csendháborításnak, illetve rendzavarásnak, azonban egy térkép kihelyezése kapcsán sehogy sem lehet alkalmazni ezt a törvényt. Egyébként is, a 1848-as események kapcsán kiállított térkép mi lehetne egyéb, mint Nagy-Magyarország térképe?” – indokolta a diákszervezet álláspontját a KMDSZ-vezető.

A rendőrségi jegyzőkönyv kézhez kapása után a szervezet ügyvédi segítséghez folyamodik. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS