Autópálya: több mint 700 alkalmazottat bocsát el a Bechtel
2010. április 23. 09:45, utolsó frissítés: 10:42
Hétszáz alkalmazottat kényszerül elbocsátani az észak-erdélyi autópályát építő amerikai Bechtel vállalat, mivel a kormány nem tudja biztosítani a projekt finanszírozását - közölte csütörtökön az amerikai vállalat.
A Bechtel közleménye szerint 2 ezer alkalmazottjából mintegy 1200 dolgozóra lesz csak szüksége, miután a román kormány pénzhiány miatt az idén nem tudja a kívánt mértékben finanszírozni a beruházást.
A vállalat az év elején közölte, hogy 1700 dolgozót bocsát el, de tárgyalásokat is folytatott a hatóságokkal. A kormány arról biztosította a céget, hogy Torda és Aranyosgyéres között folytatódhatnak a munkálatok, ez azonban nem elég ahhoz, hogy valamennyi dolgozót megtartsa a Bechtel.
A kormány 2003-ban kötött szerződést a Bors és Brassó között haladó 415 kilométer hosszú észak-erdélyi autópálya megépítéséről. A munkálatokat 2004 nyarán kezdték el, de egyelőre csak 42 kilométer épült meg Gyalu és Torda között.
Radu Berceanu közlekedési miniszter nemrég bejelentette, hogy az idén várhatóan egy kilométer autópálya sem épül meg Romániában a szűkös pénzügyi helyzet miatt. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak