Változatos szakmai és szabadidős programmal várják a résztvevőket
2010. június 24. 10:24, utolsó frissítés: 10:24
Jövő kedden kezdődik Marosfőn a Magyar Ifjúsági Értekezlet, az RMDSZ Programiroda, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint az Országos Sport és Ifjúsági Hatóság és a Hargita Megyei Tanács együttműködése által hetedik alkalommal megszervezett EU Tábor, ahol politikusok, szakemberek, civil és ifjúsági vezetők tolmácsolásában öt napra a hazai és az Európai Uniós munkavállalási, illetve karrier lehetőségeké lesz majd a főszerep.
„Az EU tábor célja, hogy szakmai és szabadidős programjai révén tartalmas nyári tevékenységet biztosítson a fiataloknak. Az idei év tematikáját, a munkalehetőségek különböző vonzatait érintve, a fő üzenetünk, hogy a fiataloknak szükségük van a tapasztalatokra, meg kell nézniük, hogy mi történik Brüsszelben, Bukarestben és Budapesten, ahol a döntések születnek, azonban az így megszerzett tudásukat itthon kell kamatoztatniuk.
A fiatalok felelőssége az, hogy bármilyen nehezek a körülmények és a gazdasági helyzet, a szülőföldet tegyék élhetővé. Ennek függvényében, sikerült egy olyan programot összeállítanunk, mely főként hazai meghívottakat tartalmaz, akik hasznos tanácsokkal láthatják el a résztvevőket a munkavállalással, a jövőjük tervezésével kapcsolatosan”- nyilatkozta Bodor László, az RMDSZ Programirodájának vezetője a tegnapi, kolozsvári sajtótájékoztatón.
A több mint 300 fős tábor időtartama alatt közel 100 meghívott, napi két-három előadás, két szekcióülés, kerekasztal-beszélgetések és esti kötetlen beszélgetések keretén belül ismerteti az érdeklődő fiatalokkal a kijelölt tematikákat.
Bodor elmondása szerint idén is teltház lesz az EU táborban: „Mivel a tábor keretén belül a helyek száma kategóriánként korlátozott és jelen pillanatig ezek beteltek, így az utolsó száz méteren jelentkezőknek már csak sátorhelyet tudunk biztosítani.”
A társszervező Sapientia EMTE szerepéről Szenkovics Dezső, az egyetem kolozsvári karának főtitkára számolt be röviden: „A három éve megkötött szakmai partnerség keretén belül, a Sapientia előadók, illetve moderátorok biztosítása által, feladatának tekinti a tábor szakmai oldalának erősítését”.
Az EU tábort továbbra is színvonalas rendezvénynek tartjuk, mely lényegesen hozzájárul úgy az egyetem előtt álló, mint a már egyetemi oktatásban részesülő fiatalok segítéséhez, útbaigazításához. Az idei tematikát illetően, fontosnak tartom az olyan hazai példák felmutatását, melyek motiváló, inspiráló hatással lehetnek az ifjúságra. A tábor résztvevői ebben a közegben nem csak az akadémiai rétegtől, hanem a hazai gazdasági élet jeles képviselőitől is hallhatják, hogy hogyan lehetséges az itthon vagy külföldön szerzett tudásukra alapozva egy birodalmat felépíteni” – egészítette ki Szenkovics.
A szakmai programokon túlmenően, a tábor számos szórakozási lehetőséget is nyújt a résztvevőknek. A délutáni szabadidős tevékenységek, vetélkedők mellett számos koncertre is sor kerül, köztük az EU tábor már hagyományosnak számító meghívottja, a Tündérground is fellép majd.
A részletes program itt tekinthető meg.
A 2010-es EU tábor az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatal, a Communitas Alapítvány és a Szülőföld Alap támogatása révén jön létre. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak