Marius Oprea történész Traian Băsescu és a Securitate kapcsolatairól ír
2010. augusztus 28. 14:45, utolsó frissítés: 14:46
Marius Oprea, a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet korábbi vezetője folytatja az államfő hatalomra kerülését bemutató feltáró munkát, amelyet ezelőtt két évvel hagyott abba. A történész munkája során többféle forrást használ: korabeli újságokból, tévéadásokból nyeri az információt.
A történész kiderítette, az államfőnek a Securitatéval fenntartott kapcsolatairól első alkalommal 1992-ben, egy, a PCR soraiból származó informátorok nevét tartalmazó jegyzék alapján írt a Telegraf nevű konstancai lap. Traian Băsescu akkoriban a szállításügyi minisztériumot vezette. A jelenlegi államfő neve a jegyzékben a 19-es számnál található. A neve mellé feltüntették a beszervezésének dátumát is. Eszerint Băsescut 1977 november 5-én szervezték be, egy évre a tengerészeti intézetben folytatott tanulmányainak elvégzését követően. Ekkor már Băsescu tiszti ranggal bírt.
A hírnek a konstancai újságban való megjelenése után egy hónappal Băsescu beismerte, hogy kollaborált a Securitatéval, és újságírói kérdésre elmondta, valóban aláírt egy sor jelentést. Egy újabb hónappal később Băsescu kijelentette, semmit nem róhat fel magának a Securitatévla való kapcsolata miatt.
1998-ban, amikor ismét lángra kapott a magas rangú politikusok szekus múltjával kapcsolatos vita, Băsescu - aki ekkor a PD alelnöki tisztségét töltötte be - egy sajtótájékoztató keretében elmondta, a jelentéseket a Navrom-nak írta, a vállalat pedig a Securitaténak továbbította ezeket. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak