Kormányzási stratégiájáról tárgyal ma a PSD
2010. augusztus 30. 11:02, utolsó frissítés: 11:02
Kibővített ülése keretében tárgyal ma a PSD a kormány leváltása érdekében előkészített bizalmatlansági indítványról és ennek megszavazása esetén a követendő kormánystratégiájáról.
A párt vezetőségének ülése ma 15 órakor kezdődik, és a megyei szintű vezetők is részt vesznek rajta.
A PSD már egy ideje tervezi, hogy kormányra lép a jelenlegi kabinet megbuktatása esetén. A szociál-demokraták adnák a miniszerelnököt, illetve azt is leszögezték, hogy az új kabinetnek fél éven belül elő kellene készítenie az előrehozott választásokat.
Egy bizalmatlansági indítvány elfogadásához azonban az ellenzékiek szavazatán kívül a kormányt támogató parlamenti csoportok további 20 tagjának szavazata szükséges. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak