Mára halasztották a kormány átszervezését
2010. szeptember 02. 09:29, utolsó frissítés: 18:43
Átszervezik a kormányt, de a döntést mára halasztják – dőlt el a tegnap esti gyűlésen, amelyen a PDL parlamenti csoportjai, Emil Boc és kabinetje vett részt. A gyűlés közel öt órán keresztül tartott. A Gândul információi szerint Elena Udrea, Sever Voinescu, Sulfina Barbu és Raluca Turcan a kabinet egészének a lecserélésére szavazott. Ma a párt igazgatótanácsa ülésezik.
Emil Boc a tegnap esti ülésen ismertette a PDL miniszterei munkájának kiértékelését.
„A PDL parlamenti képviselői előtt jelentem meg, tőlük függ a kormány sorsa. Két lehetőséget vázoltam: az egyik a teljes kabinet lecserélése, a másik az átszervezés. A parlamenti csoportok az átszervezés mellett döntöttek” – jelentette ki az ülés végén Emil Boc kormányfő, aki továbbra sem nevezte meg a visszahívás előtt álló minisztereket.
„Őszinte beszélgetés zajlott, jó és kellemetlen dolgok is elhangzottak, de nem beszéltünk arról, hogy kik azok a miniszterek, akik el fogják veszíteni tisztségeiket” - jelentette ki Adriean Videanu.
Radu Berceanu szállításügyi miniszter, akinek neve – nem hivatalos információk szerint – a visszahívandó miniszterek „feketelistáján” szerepel, kijelentette, nagyon jó ötletnek tartja a kormány átszervezését, és hozzátette, egyáltalán nem idegeskedik amiatt, hogy esetleg őt is menesztik.
Emil Boc bizalmi szavazatot kapott a PDL parlamenti képviselői részéről, csupán 12 személy tartózkodott. Így az átszervezésről Emil Boc miniszterelnök fog dönteni. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak