Jeffrey Franks reméli, a kormány politikája nem fog változni
2010. szeptember 04. 11:19, utolsó frissítés: 11:19A kormányátalakítás remélhetőleg nem jelenti a kormány politikájának a megváltozását – jelentette ki szombaton Jeffrey Franks, az IMF romániai delegációjának vezetője. A hivatalnok elmondta, a kormányátalakítás nem érinti az ország IMF-el kötött hitelmegállapodásának a feltételeit. (hotnews.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak