Az Észak-Erdélyi autópálya folytatását kérik a Bihar és Szilágy megyei polgármesterek
2010. szeptember 25. 09:01, utolsó frissítés: 09:01
Az Észak-Erdélyi autópálya folytatását kérik a Bihar és Szilágy megyei polgármesterek és politikusok. Ebben a két megyében ugyanis az erdélyi autópálya több szakasza is elkészült, és már csak aszfaltozásra várt, de a munkálatok tavaly és idén is álltak, így a szakértők szerint több millió eurós károk keletkeztek az elkezdett útszakaszokon.
A sztrádaépítés folytatásának érdekében csütörtökön Berettyószéplakon egy közös nyilatkozatot írtak alá a Bihar és Szilágy megyei képviselők és szenátorok, valamint a két megye önkormányzatának elnökei. A találkozón magyarországi, Hajdú-Bihar megyei politikusok is részt vettek, és a közösen megfogalmazott kérést a román és a magyar kormányhoz is eljuttatják. Ebben arra kérik az ország vezetőit, hogy folytassák az autópálya építését és kössék össze a romániai autópályát a magyarországi M4-es sztrádával. (erdélyfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak