Markó az SZKT-n: szükség van a személyi változásokra is, de nem minden áron
2010. szeptember 25. 22:10, utolsó frissítés: 22:10
Markó Béla szövetségi elnök a szombati marosvásárhelyi Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülésén elmondta, hogy 2011 a választás és a megmérettetés éve lesz, és úgy gondolja, hogy személycserére és az RMDSZ alapszabályzatának módosítására is szükség lesz jövőre. Emellett a politikai programon is változtatni kell, hogy az RMDSZ továbbra is sikeresen képviselhesse a romániai magyarokat. Az RMDSZ jövő februárban fogja megszervezni a X. kongresszusát.
„A RMDSZ kormányzati jelenlétének feltétele, hogy tovább megy-e az elkezdett reform, a decentralizáció, hogy sikerül-e elfogadtatni az oktatási törvényt és megvalósulnak-e a szövetség által támogatott gazdaságösztönző intézkedések (a minimáladó eltörlése, a kisvállalkozások számára biztosítandó kedvezményes hitel biztosítása, az elkezdett infrastrukturális beruházások folytatása, a napszámos munka kérdésének rendezése stb.). Az RMDSZ-nek az a határozott álláspontja, hogy ezeknek a lépéseknek mihamarabb, még az ősszel meg kell valósulniuk” – jelentette ki Markó Béla politikai beszámolójában.
Markó ugyanakkor megismételte, az RMDSZ nem fogad el semmilyen további megszorító intézkedést, a szervezetnek az az álláspontja, hogy a jövő év elejétől a fizetéseket újból növekedési pályára kell állítani. „Nem adunk igazat azoknak, akik szerint ebben az időszakban a szociális kérdések kevésbé fontosak. Igenis, éppen a válság-időszakban van szükség a szociális védelemre, nem szabad megengednünk, hogy a kisnyugdíjakhoz vagy a valóban indokolt szociális támogatásokhoz valaki is hozzányúljon” – hangsúlyozta.
A februárban esedékes RMDSZ-kongresszus feladatairól szólva az elnök úgy értékelte, változásra van szükség, újra kell gondolni a szövetség alapszabályzatát és programját is, mindezt annak érdekében, hogy az RMDSZ továbbra is mindenki számára nyitott maradjon és megőrizze hazai és nemzetközi politikai tekintélyét.
Ennek kapcsán úgy nyilatkozott, hogy szükség van a személyi változásokra is, de nem minden áron: csak abban az esetben, ha biztosítani tudják az ezzel kapcsolatos egyetértést, a politikából pedig sem neki, sem másnak nem kell kivonulnia.
„Én magam támogatni fogom a változás gondolatát, és vállalom, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban konzultálni fogok a területi szervezetekkel, platformokkal, minden jelentős politikai tényezővel, annak érdekében, hogy kialakítsunk egy közös víziót arról, hogy az RMDSZ-nek hogyan kell továbbmennie – fejtette ki Markó Béla. (erdélyfm/rmdsz tájékoztató)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak