Blaga lemondott - források szerint
2010. szeptember 27. 09:00, utolsó frissítés: 10:28
Ma reggel beszélgetésre hívta össze a belügyminiszter alárendeltségéhez tartozó összes intézmény vezetőjét.
Vasile Blaga háromnegyed nyolckor találkozott többek között a Katasztrófaelhárító Felügyelet (ISU), a rendőr- és csendőr-főfelügyelőségek vezetőivel. Ez lehet az utolsó ülés, amelyet Blaga miniszterként vezet - belső források szerint a tárcavezető még ma benyújthatja lemondását. 11 órakor Blaga nyilatkozik a sajtónak.
Blaga vélhetően azért fog lemondani, mert Traian Băsescu Emil Bocot bízta meg azzal, hogy a belügyminisztériumban felmerülő fegyelmi problémákra keressen megoldást.
Az államfő tegnapi kijelentését követően Blaga a Victoria palotába érkezett, a beszélgetések hat órán keresztül, 23 óráig tartottak.
Az államfő és a miniszterelnök lemondott a rendőrségi kíséretről, így tiltakoztak a múlt heti, engedély nélkül a Cotroceni-palota előtt megszervezett rendőrségi felvonulás ellen. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak