Nyilvános konzultáció kezdődött az RMDSZ alapszabályzatáról és programjáról
2010. november 08. 10:10, utolsó frissítés: 11:12
November 6-án, Marosvásárhelyen üléseztek az RMDSZ Alapszabályzat-módosító, illetve a kongresszusi dokumentumokat kidolgozó bizottságai. Mindkét testületben meghirdették a nyilvános konzultációt: november 25-ig bárki küldhet az alapszabályzat és a program módosítására vonatkozó javaslatot. Ezeket az RMDSZ Ügyvezető Elnökségén várják, ahol a bizottságok titkársági feladatait is ellátják.
Az Alapszabályzat-módosító bizottság megválasztotta Takács Csaba ügyvezető elnököt a testület elnökének, illetve meghatározta a munkamódszerét. A bizottsági tagok 10 napon belül összegzik az elvi módosító javaslataikat, amelyeket közösen megtárgyalnak. A következő lépésben az elfogadott elvek cikkelyenkénti alkalmazása következik, a végén pedig a bizottsági tagok kiküszöbölik az esetleges joghézagokat, átfedéseket, ellentmondásokat.
A kongresszusi dokumentumokat kidolgozó bizottság munkálatait Kelemen Hunor vezette, akit a Szövetségi Állandó Tanács legutóbbi ülésén nevezett ki bizottsági elnöknek. A gyűlésen elfogadták, hogy november 25-ig a bizottság tagjai, akik egy-egy szakterület felelősei, kezdeményezik a nyilvános konzultációt a civil és társult szervezetekkel, platformokkal, ifjúsági szervezetekkel, szakemberekkel, annak érdekében, hogy a szövetség programjának módosítása minél szélesebb körű támogatásnak örvendjen. Ezt követően a bizottsági tagok összegzik a javaslatokat és véglegesítik a program módosítását.
A két bizottság írásban terjeszti elő a módosító javaslatokat, első körben a legkésőbb 2011. február 5-én sorra kerülő Szövetségi Képviselők Tanácsa ülésén, majd a február 26-27-én Nagyváradon sorra kerülő RMDSZ Kongresszuson. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak