Még nem tudni, mekkora lesz jövőre a minimálbér
2010. november 17. 17:57, utolsó frissítés: 2010. november 19. 08:35
A tegnapi koalíciós egyeztetést és a szakszervezetekkel folytatott megbeszélést követően sem a minimálbér, sem pedig a közalkalmazottak fizetésének fejlesztését illetően nem lehet még számokról beszélni - mondta el kérdésünkre Borbély Károly, a gazdasági minisztérium államtitkára.
"A bértörvényről a jelen pillanatban zajló kormányülésen is egyeztetnek a kabinet tagjai. Az RMDSZ számára a tanügyi törvény mielőbbi, felelősségvállalással történő elfogadása prioritást élvez" - mondta Borbély.
Hangsúlyozta, az RMDSZ nem egyezett bele a további fizetéscsökkentésekbe.
„A kormánynak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a közalkalmazottak bére növekedjen. Számolnunk kell továbbá azzal, hogy az IMF-fel kötött egyezségben komoly feltételek szerepelnek a közalkalmazottak számára vonatkozóan” – mutatott rá az államtitkár.
Emlékeztetett, a kormánynak folytatnia kellett a közszférában elkezdett átszervezést, mert 2011 végéig majdnem 120 ezer közalkalmazottat kell meneszteni.
Rámutatott, a miniszterelnök is elmondta a napokban, hogy év végéig 1 290 000 alkalmazottra kell csökkenteni a közszférában foglalkoztatottak számát.
Hozzátette, a tegnap ugyan elkezdődtek a tárgyalások a szakszervezetekkel a minimálbért illetően, azonban a felek nem jutottak egyezségre.
Kérdésünkre, mely szerint Varujan Pambuccian, a nemzeti kisebbségek csoportjának képviselőházi vezetője azt hangoztatta, hogy az IMF által megszabott 650 lej helyett 690 lejt is ki lehetne eszközölni, Borbély elmondta, nyilván arra kell törekedni, hogy minél nagyobb legyen a minimálbér, de ez attól is függ, hogy mekkora összegre talál fedezetet a pénzügyminisztérium, továbbá a gazdaságnak is jól kell működnie, emellett a tervezett elbocsátások arányát is meg kell valósítani.
Az IMF-fel kötött egyezményt be kell tartani, nem lehet ettől eltekinteni - így Borbély. Rámutatott, a bértörvénnyel szoros kapcsolatban van a költségvetési törvény, így amikorra a parlamentbe viszi a bértörvényt a kormány, addigra a jövő évi költségvetés paraméterei is kiderülnek. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak