Bértörvény: bojkottálták a szakszervezetisek a CES ülését
2010. november 23. 11:07, utolsó frissítés: 11:07
Bojkottálták a szakszervezetisek a kormány, a szakszervezetek és a munkáltatók képviselőiből álló Gazdasági és Társadalmi Tanács(CES) ülését, így a testület nem hagyhatta jóvá a bértörvény-tervezetet.
Valentin Mocanu, a munkaügyi minisztérium államtitkára szerint a bértörvény kormányzati felelősségvállalással történő elfogadás a CES jóváhagyása nélkül is lehetséges, mivel ez csupán konzultatív jellegű. Az öt legnagyobb szakszervezeti tömörülés vezetője tegnap levélben értesítette Emil Boc miniszterelnököt, hogy nem kívánnak részt venni a mai CES-ülésen. Azért elégedetlenek, mert szerintük nem került sor valós és felelősségteljes párbeszédre a bértörvény kapcsán a kormány és a szakszervezetek között.
Mint ismeretes, hétfőn nem bólintott rá a kormány a bértörvény-tervezetre, mivel várta a jóváhagyást, amelyet egyébként pénteken kellett volna megadnia a tanácsnak. Emil Boc kormányfő múlt héten azt tervezte, hétfőn a parlamentbe küldi a bértörvényt, hogy az Állandó Bürók dönthessenek a felelősségvállalás menetéről. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak