2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Fekete Szabó András: a szenátus oktatásitörvény-verzióját meg kell buktatni

2010. november 24. 18:31, utolsó frissítés: 18:37

Az Alkotmánybíróság mai döntése szerint a kormány elfogadhatja felelősségvállalással az oktatási törvényt, ám ez nem vonja automatikusan maga után a szenátusban levő tanügyi törvénytervezet kapcsán folyó munka leállását - tudtuk meg Fekete Szabó Andrástól, a szenátus RMDSZ-frakciójának vezetőjétől. "Törvényileg nem áll le a folyamat, a szenátusban levő törvénnyel mindenképpen kell valamit kezdeni. Normális körülmények között a szenátusi verziót meg kell buktatni, mert egyidejűleg nem létezhet két oktatási törvény" - mondta Fekete Szabó András.


A szenátor többféle variánst is vázolt. Elmondta, abban az esetben, ha a kormány folytatja a felelősségvállalást, három napon belül a már benyújtott bizalmatlansági indítványt fel kell olvasni a parlament együttes ülésén.

Ha nem olvassák fel az indítványt, akkor az államelnökhöz a kormány verziója megy kihirdetésre, és a Hivatalos Közlönyben történő megjelenését követően érvénybe lép.

"A szenátusban levő tervezettel pedig kell valamit kezdeni, mert mindig az utolsónak elfogadott törvény marad érvényben. A kormánykoalíciót támogató szenátoroknak meg kell ezt a törvényt buktatniuk, mert a szenátus oktatási bizottsága által összeállított jelentés semmiképpen nem felel meg a kormánykoalíció politikájának és a törvény filozófiájának" - hangsúlyozta a frakcióvezető.

Mint ismeretes, a szenátus oktatási bizottságának ellenzéki tagjai egy törvénytelenül összehívott ülés keretében, hétvégén alapjaiban módosították a kormány verziójához közel álló, a képviselőház által elfogadott oktatási törvényt.

Az Alkotmánybíróság mai döntését követően Mircea Geoană azt hangoztatta, hogy a taláros testület eredeti, múlt heti döntését tartja továbbra is érvényesnek, és a felelősségvállalás esetén az oktatási törvény alkotmányellenességére figyelmeztet.

Fekete Szabó András szerint az Alkotmánybíróságnak mindig az utolsó döntése az, ami érvényes, nem pedig az, amit Mircea Geoană annak tekint. "Van egy mai döntés, amely kimondja, hogy a kormány folytathatja a felelősségvállalást, amit elkezdett. Ez procedurálisan el van indítva. A bizalmatlansági indítvány felolvasása esetén erről szavaznak, ha pedig nem olvassák fel, akkor az oktatási törvény megy kihirdetésre az államelnökhöz" - sommázott a szenátor. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS