Késik az újabb bizalmatlansági indítvány bemutatása
2010. december 17. 11:06, utolsó frissítés: 11:06
Ma szándékszik a második bizalmatlansági indítványt bemutatni az egységes bértörvény kapcsán az ellenzék. A parlament két házának együttes ülésén pénteken 10 óra után nem volt meg az ülés megkezdéséhez szükséges kvórum.
A Szociáldemokrata Párt, a Nemzeti Liberális Párt és a Konzervatív Párt azért nyújtott be bizalmatlansági indítványt az egységes béreket szabályozó kerettörvény miatt, mert úgy gondolják, hogy a törvény által a kormány állandósítja a 25 százalékkal csökkentett fizetéseket a közszférában, és a bérrács miatt jelentős különbségek lesznek a különböző közalkalmazotti fizetések között. Az indítványt a három párt 185 képviselője és szenátora írta alá. (realitatea, erdély fm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak