Hotnews: három forgatókönyv van a kormányátalakításra
2011. február 15. 16:32, utolsó frissítés: 16:33
A Hotnews információi szerint a PDL vezetői három javaslatot vetettek fel a kormányátalakításra a Traian Băsescuval való hétfői tanácskozáson.
Az első verzió szerint Emil Boc maradna a kormányfő, és Vasile Blaga lenne májustól a PDL elnöke. A második variáns szerint Vasile Blaga lenne az új miniszterelnök, míg Emil Boc indulna egy újabb pártelnöki mandátumért. Belső források azt nyilatkozták a Hotnewsnek, hogy Blaga nem érdekelt a kormányfői tisztség betöltésében, és az államfő sem lenne hajlandő őt kérni fel kormányalakításra.
A harmadik variáns egy független szakértő kinevezése a kormány élére. Erre a megoldásra azonban nem nyitottak a honatyák és a területi szervezetek vezetői - írja a Hotnews.
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak