Idegesnek tűnt Markó köszöntőbeszéde alatt
2011. február 26. 12:01, utolsó frissítés: 12:01
Markó Béla RMDSZ-elnökként utolsó előtti felszólalásában, a Kongresszus elején köszöntötte a résztvevőket: a távolról érkezett diplomatákat, a magyarországi és kárpát-medencei politikai pártok, kormánypártok képviselőit, a román pártok, szervezetek és a romániai nemzeti kisebbségek képviselőit. Elmondta, az utóbbi több mint 20 évben az RMDSZ stabil, megbízható és megkerülhetetlen szervezetté vált Romániában és a Kárpát-medencében - szerinte a Kongresszust megelőző nagy érdeklődés is ezt bizonyítja. Végül Markó felelős, fontos, jövőbe mutató döntéseket kívánt a Kongresszusnak.
Markó köszöntője szigorúan protokolláris volt. A házigazda megteszi kötelességét típusú. Visszaszámlálás indult, néhány óra múlva Markó Béla már nem lesz az RMDSZ elnöke és ennek a feszültsége átjött az önkontrolljáról híres politikus testbeszédén is. Markó gesztusvilága így foglalható össze: állok mint a cövek, karom aranymetszés magasságban összekulcsolva, olykor a mondanivalót megerősítendő, mindkét kar derékszögben széttárva. Az üzenet: nyugalom, erő, magabiztosság. Ez most pár finom nüanszban változott: Markó hangja vékonyabb volt, olykor mintha enyhén remegett volna, az összekulcsolt karok ujjai enyhén, de jól láthatóan doboltak. Amikor tapsban levonult, a terem felé fordult és a forma egyben megszokott karfelemeléssel, kis, szinte szégyenlős gesztus tett. Ez top 10-es nap Markó történetében. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak