Tamás Sándor: azt vállaltuk, újraépítjük Székelyföldet
2011. február 26. 17:06, utolsó frissítés: 17:06
Az új időszak RMDSZ-étől azt várjuk, közösen erősítsük meg Székelyföld identitását, intézményrendszerét, továbbá dolgozzuk ki Székelyföld közjogi elismerésének ütemtervét – jelentette ki a Kovászna megyei tanácselnök, aki hangsúlyozta, többedmagával együtt azt vállalták, újraépítik Székelyföldet nem csak fizikai, hanem szellemi morális szempontból is.
Egy olyan közhangulatot szeretnénk teremteni Székelyföldön, mely végre a székelyföldi emberekről szól. Bukarestben, Budapesten, Brüsszelben mindig van valami más fontosabb, ezért kell legyen egy olyan hely, ahol mi vagyunk a legfontosabbak – így a politikus. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak