Kelemen Hunor: a kiszámítható, megtervezett változás híve vagyok
2011. február 26. 19:02, utolsó frissítés: 19:29
A kiszámítható, megtervezett változás, az ésszerű megújulás híve vagyok. Nincs szükségünk kiszámíthatatlanságra, káoszra és kapkodásra – mondta elnökjelölti bemutatkozó beszédében Kelemen Hunor, hozzátéve: szövetségi elnöki programja három elvre épül: szolidaritás, arányosság és egyensúly a döntéshozásban. Egyetlen magyar közösség sem maradhat ki a mindennapi és hosszú távú döntésekből.
Ezért kell kiszélesíteni a döntéshozatalt, a megyei és területi szervezeteknek, a platformoknak és az ifjúságnak helyet és beleszólást kell biztosítani a napi munkába. Az önkormányzatok szerepe felértékelődött. Ez természetesen maga után vonja azt is, hogy az önkormányzati tanács átszervezésével a helyi választottak súlya megnőjön a döntéshozatali testületekben.
A jelölt elmondta, a munka- és felelősség-megosztást hivatott rögzíteni az ügyvezető elnökség átszervezésére tett javaslat. A társadalomszervezést erősíteni kell, hisz minden valós igény a közösségtől indul. Kelemen az identitásért folytatott küzdelemben is új fejezetet nyitna: szélesebb anyanyelv-használati jogok, kulturális és területi autonómia, fejlesztési régiók átszervezése a cél. (sajtóközlemény/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak