2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Megszavazták a főtitkárság és a politikai alelnöki tisztség létrehozását

2011. február 26. 20:49, utolsó frissítés: 20:55

28 ellenszavazattal, 7 tartózkodó vokssal, illetve a látható többség támogató szavazatával a Kongresszus elfogadta a politikai alelnöki tisztség létrehozását. A főtitkárság megalapítását csupán 4 személy ellenzi, három tartózkodással, illetve a látható többség támogatásával ezt a javaslatot is elfogadták.


Az Alapszabályzat első, második, harmadik, illetve negyedik fejezetéhez nincs módosító javaslat. Az első három és az ötödik fejezetet a Kongresszus egyhangúan elfogadta, a negyedik fejezetet három tartózkodással hagyták jóvá. A hatodik fejezetet egy ellenszavazattal fogadták el.

A platformok működését szabályzó hetedik fejezet esetében a Kongresszus törölte azt a bekezdést, mely szerint a platformok négyévente bizonyítania kell tagságát. A nyolcadik fejezetet is elfogadták a küldöttek.

Kira Miklós szerint nem az SZKT-nak kellene jóváhagyja a szövetségi elnök által nevesített alelnököt, mivel a funkciónak túl nagy tétje van. Márton Árpád elmondta, az elnök és a politikai alelnök közötti együttműködésnek jónak kell lennie. Megmérettetés esetén nem biztos, hogy az a politikai alelnök nyer, akivel a szövetségi elnök együtt tud dolgozni. Kira Miklós javaslatát a Kongresszus elutasította, így a politikai alelnököt a szövetségi elnök javaslatára választja meg az SZKT.

Eckstein Kovács Péter szerint törölni kellene azt a javaslatot a 63-as cikkelyből, mely szerint a volt szövetségi elnök munkáját egy iroda segíti. 78 támogató szavazat, illetve a látható többség ellenszavazata mellett elvetették Eckstein javaslatát. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS