2026. április 8. szerda
Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A romániai magyar szervezetek támogatásait is kivizsgálná a magyar kormány

2011. március 30. 15:55, utolsó frissítés: 15:57

A magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatások ügyében is vizsgálódik majd az elszámoltatási kormánybiztos.


Budai Gyula ezt azután nyilatkozta az MTI-nek, hogy Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szorgalmazta: a magyar kormány az elszámoltatásért felelős kormánybiztos hivatalán belül egy határon túli elszámoltatási kormánymegbízottat is nevezzen ki, aki hivatott volna a külhoni támogatási pénzek felhasználásának kivizsgálására, illetve a határ túloldalán elkövetett pénzügyi visszaéléseknek járna utána.

A kormánybiztos az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a kérdésben már tárgyalt Tőkés Lászlóval, és meg is állapodtak abban, hogy a magyar kormány által a határon túli magyar szervezeteknek és egyéb intézményeknek nyújtott állami támogatásokat érintően is szükséges elvégzi azt a munkát, ami Magyarországon az elszámoltatás területén már zajlik.

A két politikus abban egyezett meg, hogy a határon túli szervezetekkel összefüggő vizsgálatok Budai Gyula hivatalán belül zajlanak majd.

Tőkés László hétfői nyilatkozatában megismételte azt a korábban is hangoztatott felhívását, miszerint az RMDSZ haladéktalanul adjon számot a romániai magyar közösségnek az általa kezelt és felhasznált, elköltött és elosztott román és magyar költségvetési pénzekről.

Az RMDSZ minden egyes forinttal és lejjel el tud számolni - jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, akit az Új Magyar Szó című napilap idézett keddi számában Tőkés László közlése nyomán. Kelemen Hunor rámutatott: a román és a magyar illetékes szervek évente ellenőrzik az RMDSZ által elköltött költségvetési pénzeket, és soha semmilyen kifogásuk nem volt. Mint mondta, a jelenlegi magyarországi kormányzat is tartott már ellenőrzést, és külön kiemelték, hogy a nevelési-oktatási támogatás elosztásakor körültekintően jártak el. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS