György István szerint a rendőrség hamarosan végére jár Csala meggyilkolásának
2011. április 29. 14:17, utolsó frissítés: 14:40
A rendőrség nagyon közel áll Csala Zsolt gyergyóalfalvi alpolgármester gyilkosának leleplezéséhez- nyilatkozta György István, a község polgármestere a Duna televízió Közbeszéd című adásában. A településen a lakosok félnek, összefüggést látnak a korábbi botrányos közbirtokossági ügyek valamint a gyilkosság között, és további baljós fordulatoktól tartanak.
Korábban a terület-visszaszolgáltatás és a közbirtokossággal kapcsolatos nézeteltérések miatt már voltak tüntetések és bántalmazásos bűnesetek is a településen.
György István úgy vélte: a törvénytelenségnek állhatott útjában a meggyilkolt alpolgármester, "másnak senkinek".
A birtok-visszaszolgáltatások, a famaffia, illetve a vitás közbirtokossági ügyek és a gyilkosság közötti összefüggést firtató kérdésre György azt válaszolta, nem szeretne összefüggést keresni, de nem is merné kizárni, hogy a közbirtokossági ügyekben korábban történt erőszakos cselekmények és ennek nyomán kialakult személyes konfliktusok esetleg "nem vezettek-e idáig valakinek a részéről". Hozzátette, konkrétan a közbirtokossággal mégsem hozná összefüggésbe a gyilkosságot, mondván, utóbbi területen is elsősorban hatalmai harcok folynak, néhány ember szeretne csupán tűzközelbe kerülni - tájékoztat a Duna televízió. (duna televízió)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak