Kovács Péter: egyértelműen politikai döntés a státusirodák bezárása
2011. május 03. 16:01, utolsó frissítés: 17:22
Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára egyértelműen szabályossági kifogások köntösébe burkolt politikai döntésnek tartja azt, hogy a magyar kormány kivette a Progress Alapítvány kezéből a státusirodák irányítását.
A magyar kormány illetékes szerve 2011. május 2-án tájékoztatta az RMDSZ Főtitkárságán működő Központi Tájékoztató Irodát, hogy május 9-i határidővel nem jogosult ellátni a magyar igazolvány és a magyar hozzátartozói igazolvány ügyintézésével kapcsolatos feladatát.
Kovács a Transindex kérdésére hangsúlyozta, a státusirodák a magyar és román fél közös megállapodása mentén fejtették ki tevékenységüket, ezt a megállapodást nem írhatja felül a magyar kormány azon közlése, hogy a magyar törvényeknek megfelelően kell a státusirodáknak működniük.
Kovács elmondta, a kormányközi megállapodást a két félnek ugyancsak közös megállapodás révén kell felbontania. Erre vagy a két kormány együttes ülésén, vagy pedig a magyar és a román illetékes szervek döntése alapján kerülhet sor, semmiképpen nem valósítható meg a magyar kormány részéről érkező üzengetéssel.
"Azonban nem kell elfelejteni, hogy a román kormánykoalíciónak az RMDSZ is tagja, és a szövetség nem biztos, hogy beleegyezik a kétoldali megállapodás felbontásába" - így a főtitkár. Hozzátette, a magyar igazolványért folyamodók látják kárát annak, ha a megállapodás felbontják. Például a Krassó-Szörény megyei magyar embernek a kolozsvári magyar főkonzulátusra kell felutaznia ügyintézés végett, míg most a resicabányai státusirodában kérheti a magyar igazolványt.
A státusirodák bezárása egyébként 54 alkalmazottat érint, az infrastruktúra, irodahálózat teljes mértékben a Progress Alapítvány tulajdona, így csupán egy adatközlésre szolgáló technikai berendezést kell leadni a Magyar Konzulátuson. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak