Felbomolhat a kormánykoalíció a földrajz és a történelem románul történő oktatása miatt
2011. május 18. 12:00, utolsó frissítés: 13:32
Hallgatólagosan fogadta el a képviselőház azt a Mircia Giurgiu képviselő által beterjesztett törvénytervezetet, mely szerint románul kell oktatni a földrajzot és a történelmet, noha a múlt év végén elfogadott oktatási törvény a két tantárgy anyanyelven történő oktatásáról rendelkezik. A hallgatólagos elfogadás azt jelenti, hogy lejárt a tervezet megtárgyalására rendelkezésre álló idő anélkül, hogy ezt napirendre tűzte volna az alsóház.
Markó Béla demagóg és ultranacionalista kezdeményezésnek titulálta a törvénytervezetet, és szerinte ennek hallgatólagos elfogadása a kormánykoalíció hiányosságaira mutat rá. A kormányfő-helyettes a kormánykoalíció felbomlását helyezte kilátásba, amennyiben a szenátusban megszavaznák a nacionalista törvénytervezetet.
Markó elmondta, a korábban PDL-s képviselő már nem tagja a pártnak, független törvényhozóként tevékenykedik. Hozzátette, a kormányfővel folytatott beszélgetésekből számára az derült ki, hogy maga Emil Boc is elhatárolódik Giurgiutól, aki naponta képes javasolni egy "hülyeséget". (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak