A Mátyás-szobor elé tették ismeretlenek a Iorga-féle idézetet
2011. május 24. 09:50, utolsó frissítés: 10:10
Ismeretlen személyek ismét elhelyeztek a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport elé egy olyan bronztáblát, amely Nicolae Iorga történésznek az egykori magyar uralkodóról írt vitatott mondatát tartalmazza - adta hírül hétfőn a kolozsvári Szabadság című napilap elektronikus kiadásában.
Az MTI bukaresti irodáját szemtanúk arról tájékoztatták, hogy a most kitett bronztábla nem azonos a tavalyi restaurálás után eltávolított táblával, de az újabb is tartalmazza a korábbi Iorga-idézetet: "A csatában győzedelmes volt, csak saját nemzetétől szenvedett vereséget Moldovabányán, amikor a győzhetetlen Moldva ellen indult".
Legelőször 1932-ben került fel a szoborra a Iorga-idézet, majd 1940-ben, Észak-Erdély Magyarországhoz való visszakerülése után eltávolították, s csak 1992-ben, a nacionalista Gheorghe Funar, akkori polgármester idejében került vissza a talapzatra, engedély nélkül.
A szobor áprilisi újraavatása után az ellenzéki Szociáldemokrata Párt helyi szervezete és néhány román akadémikus nyílt levélben kérte a restaurálás után eltávolított tábla visszahelyezését.
László Attila kolozsvári alpolgármester az MTI-nek elmondta: ismeretlenek engedély nélkül helyezték el most a táblát a talapzatot körülvevő gyepre.
Az alpolgármester rámutatott: a Mátyás király szoborcsoport a kiemelt védettséget élvező műemlékek közé tartozik, módosításokat csak a regionális vagy az országos műemlékvédelmi bizottság engedélyével lehet végrehajtani rajta, de senki nem kért e testületektől jóváhagyást a tábla elhelyezésére. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak