Kötő József a kolozsvári Mátyás-szobor körül zajló eseményekről
2011. május 31. 18:01, utolsó frissítés: 18:01
A Ceauşescu korszakra jellemző politikai kétarcúság jelensége újra megjelenik a napi politikában – mondta keddi napirend előtti felszólalásában Kötő József képviselő a kolozsvári Mátyás szobor körül zajló eseményekre utalva. Hangsúlyozta: Európa felé, a demokratikus jogállam szerepében tetszelegve úgy teszünk, mintha törvénykezésünk és kormányzási programjaink révén esélyegyenlőséget biztosítanánk valamennyi közösség számára, viszont döntő pillanatokban, végrehajtó hatóságaink által durván megsértjük a békés együttélés szabályait.
A román és a magyar kormány közös erőfeszítéseinek eredményeként restaurált Mátyás szoborcsoport körül kulturális háború dúl – figyelmeztet a képviselő, rámutatva arra, hogy az emlékmű a jó értelemben vett multikulturalizmus és tolerancia, illetve a demokratikus intézményrendszer megerősítésének próbaköve lett.
Fadrusz János 1902-ben felavatott mesterművén a huszadik század során olyan feliratok jelentek meg, amelyek a kultúrát emberellenes ideológiák szolgálatába állították – emlékeztetett Kötő József, majd hozzátette: a szobor idei, eredeti formájában való felavatását éppen ezért a normalitás, az európai szellemiség győzelmének tekintettük.
A képviselő tájékoztatott: a „mitizált” történelmi vízió hívei azonban mindenfajta műemlékvédelmi szabály ellenére jóváhagyták egy tábla elhelyezését a műemlékhez tartozó övezetben, amely konfliktust szít a román és magyar közösségek között. Mindezt annak ellenére tették, hogy az építkezési engedélyben nincs jóváhagyva a tábla elhelyezése, és A kategóriás műemlékről lévén szó, tilos bármilyen módosítás annak eredeti állapotához képest. A helyi tanács, amelynek a demokratikus elvek és a törvényesség betartatása lenne a szerepe, még meg is hamisítja a tényeket. A helyzetet súlyosbítja, hogy minden a helyi PDL - az RMDSZ koalíciós partnere - jóváhagyása mellett történik. A helyi önkormányzat gesztusa ebben az értelemben a kolozsvári közéletet egy meghaladott történelmi korba veti vissza.
„Felszólítjuk a helyi hatóságokat, tartsák tiszteletben a hatályos jogszabályokat, figyelmeztetjük az érintett központi hatóságokat, követeljék meg a törvényesség visszaállítását. Ellenkező esetben a jelenlegi helyzet esetleges következményeiért a felelősség teljes egészében ezekre a szervekre hárul, veszélybe sodorva ezzel a koalíciós partnerek közös kormányzását is” – összegezte a képviselő. (közlemény)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak