Alkotmányellenes az új alkotmány tervezete
2011. június 17. 18:27, utolsó frissítés: 20:04
Pénteken az alkotmánybíróság az új alkotmány tervezetének több cikkelyét is alkotmányellenesnek találta. A taláros testület szerint az egyik problémás szöveghely a tervezet 44. szakaszának 8. bekezdése, melynek értelmében minden állampolgárnak bizonyítania kellene, hogy vagyonát törvényes úton szerezte.
Jelenleg a bekezdés szövege a következő: „a törvényes úton szerzett vagyont nem lehet elkobozni. A megszerzés törvényes jellege vélelmezett.” Az új alkotmányban ebből a bekezdésből eltűnt volna az ártatlanság vélelme – tehát a második mondat.
A taláros testület szerint a javasolt módosítás nincsen összhangban az alkotmánymódosításról szóló 152. szakasz 2. bekezdésével, miszerint „semmiféle módosítás nem lehetséges, ha az eredménye az állampolgárok alapvető jogainak és szabadságainak vagy ezek biztosítékainak a megszüntetése.”
Az alkotmánybíróság szerint alaptörvénybe ütközik még a mentelmi jogról valamint a Legfelsőbb Bírói Tanács összetételéről szóló javaslat is.
Traian Băsescu június 1-én úgy nyilatkozott, hogy az alkotmánytervezetet június második felében reméli elküldeni a törvényhozásba. (realitatea.net)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak