Új minisztérium létrehozását fontolgatja a kormánykoalíció
2011. június 27. 19:09, utolsó frissítés: 19:09
Az európai alapok kezelésének feladatát ellátó új minisztérium létrehozását fontolgatja a kormánykoalíció. Egyelőre még nem esett arról szó, hogy ki vezethetné az új szaktárcát.
"Jelenleg elemezzük az uniós alapok lehívásának lehetőségét. Az EU-val több alkalommal is tárgyaltunk, ők azt szeretnék, ha létezne egy romániai partner, akivel közvetlenül tárgyalhatnak a lebonyolítás alatt levő projektekről" - jelentette ki Borbély László környezetvédelmi miniszter. (realitatea)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak