Az RMGC még a kitermelés előtt adhat el aranyat és ezüstöt
2011. szeptember 08. 10:30, utolsó frissítés: 10:31
A Roşia Montană Gold Corporation (RMGC) akár előzetesen, még a kitermelést megelőzően eladhatja az aranyat és az ezüstöt, hogy finanszírozza a működési kiadásait. Az állam addig nem kap osztalékot, ameddig a főrészvényes Minvest Deva tartozik a Gabriel Resources-nek. A Minvest Deva főrészvényese ugyanakkor a gazdasági minisztérium, a tartozás pedig a korábbi tőkeemelésből ered.
A 2011-es alapító okirat szerint – amely a vállalat 2000-es okiratát váltja fel – az RMGC félkésztermékeket, arany-, illetve ezüstrudakat is eladhat a kitermelés megkezdése előtt.
A Gabriel Resources az RMGC tőkéjének 80,68%-át tartja ellenőrzése alatt, a Minvest Deva a részvények 19,31%-ával rendelkezik. (mediafax.ro)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak