Székelyudvarhely: megnyílt a Székely Termékek Fesztiválja
2011. október 01. 12:58, utolsó frissítés: 12:58
A multinacionális cégekkel csak úgy tudjuk felvenni a versenyt, ha összefogunk, és feldolgozói, értékesítési szövetkezeteket létesítünk. Ehhez sok termékre van szükség – mondta a pénteken Borboly Csaba a székelyudvarhelyi XIX. Őszi Vásár rendezvénysorozat keretén belül idén második alkalommal megrendezett Székely Termékek Fesztiválja megnyitóján. Hargita megye tanácsának elnöke szerint el kell érni azt, hogy a boltokban egy külföldi termék mellett ugyanabból lássanak a vásárlók a polcon három székely terméket is.
A tanácselnök arra biztatta hallgatóságát, hogy amikor vásárolnak, a címkén az összetevők és a szavatossági dátum mellett azt is nézzék meg, hol készült az adott áru, hogy szerepel-e rajta a Székely termék logó vagy más székely védjegy, és ha igen, azt vásárolják meg. A hagyományos termékek vására – lassan, de biztosan – egész Székelyföldön a mindennapjaink részévé fog válni, és nem kuriózum lesz, hanem a mindennapi szokásaink része, hogy azt vesszük meg, ami a szomszédban terem, mert az sokkal olcsóbb, sokkal ízletesebb. Ezáltal munkahelyeket is teremtünk – fejtette ki Borboly Csaba.
Borboly azt szeretné, hogy ne csak minden harmadik hétvégén, Csíkszeredában legyen Hagyományos Székely Termékek Havi Vására, hanem minden hétvégén, minden székelyföldi városban. Mint mondta, Hargita Megye Tanácsa az engedélyeztetési folyamatban segítheti a termelőket, így reményei szerint egyre többen kapnak kedvet a termeléshez. Borboly Csaba hozzátette, hogy székelytermék-boltot szeretnének létrehozni, mert úgy látják, ehhez van elegendő termék, széles kínálatot tudnának biztosítani a vevőknek. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak