Kelemen a népszámlálási metodológia tiszteletben tartását kéri
2011. október 14. 16:34, utolsó frissítés: 16:34
Az elmúlt napokban Maros és Bihar megyében tartott kérdezőbiztosi felkészítők során tévesen értelmezték a népszámlálás módszertanát – jelentette be mai sajtóértekezletén az RMDSZ elnöke. Kelemen Hunor elmondta: a szövetség határozottan kéri a népszámlálás metodológiájának tiszteletben tartását, ez ugyanis kimondja: ha valaki nincs személyesen jelen a kérdezésnél, a róla nyilatkozó családtag vagy háztartástag bediktálhatja az ő nemzetiségét, anyanyelvét és vallási hovatartozását. Ez abban az esetben is így történik, ha a nem jelenlévő személy a településen, az ország másik településén vagy akár külföldön tartózkodik. A szövetség kéri, hogy mindazoknak, akik hasonló téves utasítást kaptak, a Statisztikai Hivatal küldje el a megfelelő hibaigazításokat.
Kelemen Hunor emlékeztetett arra is, hogy az RMDSZ kampányt indított, amely a népszámlálás fontosságát kívánja tudatosítani a romániai magyar emberekben, és arra bátorítja őket, hogy büszkén, bátran vállalják fel identitásukat. Az ezt célzó népszámlálási karaván eddig 4250 km-t tett meg, útja során 20-30 önkéntes segítségével 10 megye több mint száz településére jut el. Továbbá 200 ezer szétosztott szórólap, 15 ezer plakát, rádiós reklámok, videók, valamint a nepszamlalas.ro oldal segíti elő azt, hogy minél több magyar emberhez eljussanak a népszámlálással kapcsolatos tudnivalók.
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak