Székestől pakolták ki Árus Zsoltot a Hargita megyei tanács üléséről
2011. október 28. 14:57, utolsó frissítés: 17:23
“A helyi választottakról szóló törvény világosan rendelkezik, az elnöknek hatáskörében áll bárkit megrovásban részesíteni, amennyiben úgy értékeli, illetve ezt a belső szabályzatunk is lehetővé teszi. Megkértem Árus tanácsos urat, hogy hagyja el a termet, és a balánbányai gyerekek ügye ne képezze politika viták tárgyát. Ő erre nem volt hajlandó, így a biztonsági szolgálathoz fordultam, hogy vigyék ki a teremből a tanácsos urat. Bízom benne, hogy többet ilyen nem fog előfordulni Hargita megye tanácsa életében, ez volt az első és utolsó eset” - reagált Borboly Csaba azon értesülésünkre, amely szerint Árus Zsolt MPP tanácsost székestől vitték ki a Hargita megyei tanács mai rendkívüli üléséről.
Hargita Megye Tanácsának elnöke elmondta, Árus Zsolt feltételekhez kötötte az MPP frakciójának szavazatát a balánbányai tanintézmények fűtésgondjainak megoldása ügyében előterjesztett határozat elfogadásakor.
“Árus tanácsos úr zsarolásra használta fel a helyzetet, és a kápolnásfalusi önkormányzat több évre visszamenőleges számláinak megyei költségvetésből való kifizetéséhez kötötte az MPP frakciójának döntését” - magyarázta Borboly. Hozzátette, ennél a pontnál érezte úgy, eddig és ne tovább. Vannak kivételes esetek, gyerekek életével nem lehet játszani - hangsúlyozta.
“Erre az esetre azért kerülhetett sor, mert az elnök úr azt képzeli, a törvények felett áll, nem az első eset, hogy kisebb vagy nagyobb mértékben törvénytelenséget követ el. Most konkrétan az történt, hogy engem felszólított, hagyjam el a termet, márpedig erre neki törvényes eszköze nincsen” - válaszolt megkeresésünkre Árus Zsolt.
A polgári alakulat képviselője elmondta: az előző tanácsülésen vetették fel, hogy az MPP-s vezetésű Kápolnásfalunak a tavalyi árvíz óta vannak kifizetetlen számlái, és azt kérték Borboly Csabától, hogy az adósságot megyei költségvetésből fizessék ki. Árus szerint a megyei tanács elnöke azt mondta, ő megérti a helyzetet, de a törvény nem teszi lehetővé, hogy a megye egy települést támogasson.
“Ehhez képest most azért hívott minket össze, hogy a megyei költségvetésből fizessük ki a balánbányai önkormányzat gáztartozását. Azt kértem a mai ülésen, hogy hagyjon fel a hazudozással, és ne alkalmazzon kettős mércét. Hogyha lehet támogatni Balánbányát, akkor támogassa Kápolnásfalut is. Ott is székely emberek élnek, és mi az egész megyéért, nem csak egyes településekért felelünk” - jelentette ki a politikus, aki feljelentést kíván tenni az ügyben. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak