Döntött a kormány: összevonják a választásokat
2011. december 12. 11:06, utolsó frissítés: 11:11Döntött mai ülésén a kormány: felelősségvállalással fogadja el a helyhatósági és a parlamenti választások összevonására vonatkozó törvényt, illetve ugyancsak a parlamenti vita mellőzésével szerez érvényt a bírák Legfelsőbb Bírósághoz és Semmítőszékhez való kinevezését szabályzó jogszabály-tervezetnek is. Így, ha a parlament is egyetért az időponttal, december 15-én, csütörtökön a kormány felelősségvállalással fogadja el a két jogszabályt. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak