2026. október 18. vasárnap
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

A kormánybiztos a magyar zászló eltávolítására utasította Csíkmadaras polgármesterét

2011. december 20. 16:30, utolsó frissítés: 16:30

Az elmúlt hét országos botrányokat kiváltó, jégkoronggal kapcsolatos magyarellenes hírveréseivel magyarázzák Csíkmadarason, hogy egy állampolgár feljelentette a helyi polgármesteri hivatalt, amiért annak ormán a piros-fehér-zöld lobogó is ki van tűzve. Ladányi László Hargita megyei prefektus az 1994/75-ös törvényre hivatkozva felszólította a település vezetőjét, december 28-ig távolítsa el a magyar nemzet zászlóját. A jogszabály szerint közhivatalokon más ország lobogóját csak különleges események alkalmával lehet kitűzni.


“A prefektus úr levélben arra kért bennünket, hogy tartsuk be a hatályos törvényt. Úgy gondolom, nem tettem semmiféle törvénytelenséget, és ha netán ezt valaki ellenkezőleg gondolja, és meg tudja indokolni kellőképpen, akkor ezzel szembesülnöm kell. Ez esetben a nemzetközi fórumokig megyek ez ügyben” - jelentette ki a Transindexnek Bíró László. Csíkmadaras polgármestere elmondta, a piros-fehér-zöld szimbólumot még 2006-ban helyezték ki.

“Kisajátíthatja ezt a három színt bármelyik ország, amelyik ez után fog megszületni, de ezt mi a magyarság saját szimbólumának tekintjük és használjuk. Nem az a probléma ebben az órában, hogy milyen színű sapkát, vagy kabátot veszünk fel, hanem hogy van, akinek sérti a fantáziáját e három szín, és ez már nem zászló vagy szimbólum, hanem egyszerűen emberi probléma” - fejtegette az elöljáró.

Hozzátette: december 28-ig levelet ír a prefektusnak, amelyben biztosítja arról, hogy messzemenően betartja a törvényeket, főleg azokat, amelyek köszönő viszonyban vannak az íratlan törvénnyel. “Mi nem egy idegen ország zászlaját tűztük ki” - hangsúlyozta.

Kérdésünkre, hogy ezt az okfejtést hogyan kell értelmezni, a polgármester visszakérdezett: “Ha ki van tűzve egy piros-fehér-zöld és egy piros-sárga-kék zászló, ön melyik alá állna be?” (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS