2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Akadálymentesítésre és az ifjúsági főváros-projekt programjaira is szánna pénzt Sepsiszentgyörgy

2012. január 12. 13:45, utolsó frissítés: 14:57

Idén is 90 millió lej fölötti összeg lesz várhatóan Sepsiszentgyörgy tervezett költségvetése. Nehéz év előtt áll a város, de remélhetőleg 2012 végére is eléri a százmillió lejt a rendelkezésre álló összeg, akárcsak tavaly - mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester.


A tervezett nagyobb tételekről részletesen is beszámolt az elöljáró. A város által megnyert pályázatok önrészét is finanszírozni kell, emellett idén is számos programra különítenek el pénzt. Bár Sepsiszentgyörgy végül nem nyerte meg az Európa ifjúsági fővárosa 2013. pályázatot, annyi ötlet és elképzelés született, hogy kár lenne a fiókban hagyni, ezért a tervezett programok egy részére is szánnak pénzalapot. Bár erről a helyi tanács még nem szavazott, a polgármester szerint mintegy 500 ezer lejt lehetne erre szánni, ebből 250 ezer lejt a Reflex színházi fesztivál támogatására fordítanának. A stúdióterem befejezésére is különítenek el összeget.



A Zöld Sepsiszentgyörgy program keretében parkot alakítanak ki, zöldövezeteket, befejezik az '56-os parkot, a Mihai Viteazul tér felújítását, és ennek keretében adnak akár 80%-os támogatást lakótársulásoknak is a tömbházak zöldövezeteinek bővítésére. A belvárosban sétálóutcákat alakítanak ki, felújítják az épületek homlokzatait, a közvilágítást.

Sepsiszentgyörgy önkormányzata is bekapcsolódik az RMDSZ által meghirdetett családtámogatási programba az egyházakkal és civil szervezetekkel közösen. A polgármester 300 ezer lejes alapot javasol erre a célra.

Az ipari park kapcsán több vállalkozóval is tárgyalások folynak, helyi és nyugati cégek is érdeklődtek már. Még nincs aláírva a finanszírozási szerződés, de a város megnyerte erre a pályázatot.

Idén is folytatják a kis stadion és a strand felújítását, és 20-25 utca felújítására is áprilisig megkötik a szerződéseket a közbeszerzési eljárás nyerteseivel. A járdák és gyalogátkelőhelyek akadálymentesítésére is gondot fordítanak, hogy a babakocsis szülők és a mozgáskorlátozottak is könnyebben tudjanak közlekedni.

Sepsiszentgyörgy saját forrásokból származó költségvetése tavaly 52,3 millió lej volt, 2010-ben 51,1, 2009-ben 48,9, 2008-ban 45,9 millió lej. Az összköltségvetésnek csupán 1%-a származik a Kovászna Megyei Tanácstól. A megye települései számára a költségvetések kiegyensúlyozása érdekében kiosztott összeg 87,3%-a a községeknek megy, az öt városnak 12,7% marad; 12 millió lejből 10,6 milliót a községek kaptak - hangsúlyozta Sepsiszentgyörgy polgármestere azokra a vádakra reagálva, miszerint a megyeszékhely több pénzt kapna a megyei tanácstól, mint a többi település.

Legutóbb 566.000 lejt kapott Sepsiszentgyörgy a Kovászna Megyei Tanácstól, amiből egy utcát sem lehetne leaszfaltozni; ha a lakosság számát nézzük, arányaiban ez kevesebb, mint amennyit Barót vagy Kézdivásárhely kapott, magyarázta Antal Árpád. (A történet háttere, hogy Barót MPP-s polgármestere, Nagy István be akarja perelni Tamás Sándort, a megyei tanács elnökét amiatt, hogy szerinte igazságtalanul kevés pénzt kapott a település - írja a Háromszék.) (tudósítónktól)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS