"Súlyos anomáliákról" beszél Répás Zsuzsanna a csángószövetség kapcsán
2012. február 09. 20:40, utolsó frissítés: 20:44
A magyar kormány előkészítette az írásbeli megállapodást a moldvai csángó oktatási program átvételéről a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével, és azt egy-két héten belül aláírhatják – jelentette be szerdán Budapesten Lélfai Koppány, a Bethlen Gábor Alapkezelő vezetője. A megállapodás alapján április végéig a pedagógusszövetség veszi át a programot, e célra 29,5 millió forintot állítottak be. Ez az összeg tartalmazza a tanárok munkabérét, és az egyéb, szakmai programok lebonyolítására vonatkozó költségeket egyaránt, írja az MTI.
Komoly anomáliákra derült fény a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) gazdálkodásában, az átvilágítás során – mondta Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár a szerdai budapesti sajtótájékoztatón. Répás Zsuzsanna azt mondta, az átvilágítás során találtak olyan élelmiszerszámlát, amelyet a szervezet a kormány és a másik támogató, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) felé egyaránt elszámolt, és az üzemanyag-elszámolás is irreális számokat feltételez.
Répás szerint az MCSMSZ 2008-2010 között közel 19 millió forintot számolt el üzemanyagra, pl. 2010 áprilisában négy autóra összesen 803 ezer forintot, ami azt jelentené, hogy egy hónapon át a vasárnapok kivételével minden nap, minden autónak 380 kilométert kellett volna megtennie.
Répás összegzése szerint olyan átláthatatlan, pontatlan és a jogszabályoknak nem megfelelő gazdálkodást mutatott ki az átvilágítás, amelyben lehetőség van a visszaélésekre is.
Az MCSMSZ lemondott vezetősége tételesen cáfolja február 9-én kiadott közleményében az államtitkár-helyettes elszámolással kapcsolatos vádjait. A teljes közlemény itt elérhető.
A helyettes államtitkár, felidézve az előzményeket, azt mondta: a kormányváltás után szóban jelezték az MCSMSZ vezetői, hogy az elmúlt időszakban 35-40 milliós adósság keletkezett, és segítséget kértek ennek kiegyenlítéséhez. 2011. áprilisáig semmilyen egyéb információ, hír, hivatalos levél ezzel kapcsolatban nem érkezett az államtitkársághoz – állította. Répás szerint 2011 áprilisában kapták meg az MCSMSZ tavalyi évre vonatkozó költségvetési igényét és a tervekről szóló dokumentumot, ekkor a szervezet sürgősen háromhavi támogatást is kért.
Ezt követően tárgyalásra hívták a szövetség vezetőit Budapestre, ahol ismét csak szóban jelezte az MCSMSZ az adósság meglétét, írásos tájékoztató májusban érkezett csak – tette hozzá. Ekkor kaptak arról is értesítést, hogy a román állam felé komoly járulék- és adótartozása van a szervezetnek. Ez pedig azt jelenti – magyarázta Répás Zsuzsanna –, hogy az államháztartási törvény szerint ilyen szervezetet nem támogathat a kormány költségvetési forrásokból.
Májusban ezek után úgy döntöttek, hogy a Teleki László Alapítványt megbízzák a gazdálkodás átvilágításával. Ezzel párhuzamosan kérte fel az alapítványt az átvilágításra az AMMOA is.
A helyettes államtitkár leszögezte: a vizsgálat eredményeit látva, úgy döntöttek, a jelenlegi formában nem tudják a támogatást folytatni, és új alapítványt hoznak létre. Hangsúlyozta: az új alapítványt a TLA, az AMMOA és az eredeti elképzelések szerint az MCSMSZ bevonásával hozták volna létre. Kijelentette: az MCSMSZ állításával szemben azt soha nem kérték, hogy a teljes vagyont hozzák be az új alapítványba, csak az oktatási célú vagyonelemekről volt szó. Bizonyos vagyonelemekre ugyanis a román adóhivatal már jelzálogot jegyzett be – tette hozzá.
>> A Moldvai Csángó Tanács közleményben tudatta: nem tartja kívánatosnak egy új, az oktatási programmal foglalkozó alapítvány létrehozását >>
Solomon Adrián lemondott MCSMSZ-elnök a Transindex megkeresésére már korábban cáfolta, hogy jelzálog lenne a szövetség bármilyen vagyontárgyán. Solomon azt is elmondta, az MCSMSZ likviditási gondokkal küzdött a Fidesz kormányra kerülése után, mert a megígért támogatás nem érkezett időben. Ezért kellett kölcsönökhöz folyamodniuk, hogy a legsürgősebb számlákat és a béreket ki tudják fizetni. A román állam felé a járulékokat több hónapig emiatt nem törlesztették, ezért ideiglenesen az autóikat a pénzügy lefoglalta, de már tehermentesítve vannak; azóta az adósságaikat is kifizették, egyetlen magánszemély felé van még 4 millió forint tartozásuk – mondta.
Az MTI a sajtótájékoztatóról szóló hírben azt írja: „a moldvai oktatási programot még az első Orbán-kormány indította el 2000-ben, és azt eddig kizárólagosan a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége bonyolította. E célra évente mintegy 150 millió forintot fordítanak, ennek mintegy felét, 70 millió forintot biztosítja a kormány, a másik felét a keresztszülői programon keresztül A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) adja. A program keretében ma 25 moldvai faluban oktatják mintegy 2200 csángó gyermeknek a magyar nyelvet. A csángó szövetség a hozzá érkezett adományokból hét moldvai településen magyar házat épített vagy vásárolt, a magyarul továbbtanuló diákok számára pedig bentlakási lehetőséget hozott létre Csíkszeredában”.
A csángó oktatási program szervezetten 2000-ben indult az RMPSZ keretén belül, abban az évben iskolán kívül két faluban indult el a magyar nyelv oktatása. Klézsén Hegyeli Attila (az MCSMSZ lemondott vezetőségének tagja) és Bogdán Melinda, Pusztinán Bilibók Jenő tanította a gyerekeket. (Korábban is voltak helyi kezdeményezések az oktatásra, például a Szeret-Klézse Alapítvány keretében, amely azóta is folytatja az iskolán kívüli magyartanítást és foglalkozásokat tart - szerk.megj.)
A programot fokozatosan vette át az MCSMSZ, eközben folyamatosan bővült a helyszínek száma. Az AMMOA-t az MCSMSZ kezdeményezésére hozták létre 2005-ben, hogy a keresztszülőktől érkező magyarországi magántámogatásokat – amelyeket nagyrészt az MCSMSZ szervezett – begyűjtse. Emellett a moldvai magyar oktatást erdélyi, romániai magánszemélyek és cégek is támogatják. (mti/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak