Személyes egyeztetésen volt Budapesten a moldvai magyar tanárok egy csoportja
2012. február 13. 18:05, utolsó frissítés: 18:09
Február 10-én a moldvai magyar oktatásban dolgozó tanárok képviselői a magyar Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban (KIM) beszélgettek Répás Zsuzsánna helyettes államtitkárral a moldvai magyar oktatási program jövőjéről – derül ki a tanárok, illetve a KIM mai közleményéből.
A találkozáson jelen volt a Moldvai Csángómagyarok Szövetségének (MCSMSZ) több tagja, akik maguk is részt vesznek az oktatási programban, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) kuratóriumának jelenlegi és korábbi kuratóriumi elnöke, a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület (KEMCSE) kuratóriumi elnöke, továbbá a Teleki László Alapítvány (TLA) ügyvezetője.
Répás Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy jelenleg a legfontosabbnak azt tartják, a moldvai magyar oktatási programban tanuló gyerekek zavartalanul folytathassák tanulmányaikat, tanáraik irányítása alatt.
„A beszélgetésre a moldvai magyar oktatási programban dolgozó tanárok a legnagyobb komolysággal, felelősséggel és egyetértéssel készültek. Szervezetten készítették el az ő szemszögükből a problématérképet, és a békés, a biztonságos megoldások mihamarabbi megtalálása érdekében egy javaslat-csomagot szerkesztettek össze a moldvai magyar oktatási program elkövetkező időszakára.
A tanárok testületileg megalkotott és kiemelten hangsúlyozott véleménye, hogy a megoldáshoz és az oktatási program áttekinthető pénzügyi működéséhez, nem egy új alapítvány a számukra biztonságosabb megoldás, hanem a meglévő szervezet fejlesztése. Költséghatékonyabb, ugyanakkor minden fél számára garanciát biztosító alternatívaként javasolták, hogy egy, már a jelen pillanatban is működő, hiteles szakmai testület, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége gyámsága alá kerüljön az oktatási program, és konkrétan kérték azt, hogy a három hónapos átmeneti időszakot hosszabbítsák meg az iskolai tanév végéig. Ugyanakkor a moldvai magyar oktatási program képviseletében jelen levő tanárok biztosították Répás Zsuzsanna helyettes államtitkárt, hogy a tanárok töretlenül ellátják feladataikat, végzik azt, amit már nem is munkaként, hanem szolgálatként élnek meg” – áll a tanárok közleményében.
Márton Attila lészpedi tanár a Transindex kérdésére elmondta, úgy érezte, pozitív hangulatú volt a megbeszélés, a javaslataikat nyitottan fogadták. A beszélgetést követően a tanárok a XVI. Csángó Bál meghívottai voltak.
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint „Répás Zsuzsanna hangsúlyozta, hogy a Magyar Kormány az idei évben is rendelkezésre bocsájtja az oktatási program részére az előző éveknek megfelelő mértékű támogatást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a program működését, növekvő hatékonyságát és átlátható finanszírozását biztosítsa, amelyhez egy új struktúra létrehozása szükséges”.
A közlemény szerint „a TLA ügyvezetője leszögezte, hogy egy új alapítvány létrehozása kizárólag a program finanszírozásának átláthatóvá tétele érdekében szükséges, működtetése minimális költségekkel jár, az oktatási program munkáját az abban jelenleg is dolgozó tanárok végzik a jövőben is. A felek megegyeztek abban, hogy közös cél az oktatási program zökkenőmentes folytatása, az új struktúra kialakítása, továbbá kölcsönösen megállapodtak az oktatási program szilárd alapokra való helyezésében, illetve az egyeztetések további folytatásában.” (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak