2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Erdély-szerte zajlik a Minden magyar gyermek számít kampány

2012. február 14. 10:49, utolsó frissítés: 10:49

Egyre nagyobb teret nyer a Minden magyar gyermek számít elnevezésű kampány, amelyet az RMDSZ indított annak érdekében, hogy a magyar, vagy etnikailag vegyes családok magyar tannyelvű iskolába, osztályba írassák gyermekeiket. Erről Magyari Tivadar oktatási kérdésekért felelős főtitkárhelyettes számolt be tegnap Kolozsváron. Elmondta: egyre több megyéből, településről érkeznek a pozitív visszajelzések, amelyek azt igazolják, szülők, pedagógusok, egyházak, sajtó, civil szervezetek egyaránt felfigyeltek a kampányra, ehhez igen pozitívan viszonyulnak és a szövetség képviselőivel közösen továbbítják ennek üzenetét.


Magyari vázolta azokat a konkrét lépéseket is, amelyeket az RMDSZ területi, megyei szervezetei tettek a kampány sikere érdekében.

Maros megyében egy többszintű találkozósorozat keretein belül zajlott a kampány céljainak ismertetése: előbb a szövetség képviselői Marosvásárhelyen találkoztak az iskolaigazgatókkal, akik ezt követően az osztályfőnökökkel egyeztettek, majd az osztálynevelő pedagógusok a szülőknek adtak át minden fontos információt. Hasonló találkozókra került sor az óvodák esetében is.

A Bethlen Gábor Kollégium vezetőségével egyeztettek a szövetség Fehér megyei képviselői. Ennek eredményeként megállapodtak abban, hogy márciusban oktatási kampányt szerveznek a kollégium diákjainak együttműködésével. A megye különböző településeire tervezett találkozókon jelen lesz a kollégium igazgatónője is, aki ismertetni fogja a kollégium oktatási struktúráját, illetve a bentlakási lehetőségeket. Ezzel párhuzamosan egy tanár-szülő találkozóra fog sor kerülni márciusban Székelykocsárdon: ennek célja a marosújvári V-VIII. osztályos magyar tagozat diákjainak átmentése a székelykocsárdi iskolába.

A Beszterce-Naszód megyei RMDSZ szervezet 2010-ben indította el az iskolatáska-programot, amelynek keretén belül minden magyar első osztályos egy alaptanszerekkel felszerelt iskolatáskát kap ajándékba. A református egyház bentlakást működtet Besztercén magyar diákok számára, ennek köszönhetően a két magyar kilencedik osztályban jelentősen megnőtt a magyar diákok száma. Vicében a Bástya Alapítvány és a Possibilitas Egyesület biztosít bentlakást csángó gyerekeknek, ugyancsak csángó gyerekeket toboroz a magyardécsei iskola. Ezekről, és a magyar nyelvű oktatás további lehetőségeiről tájékoztatja a kampány során a megyei szervezet a szülőket.

Szatmári Elemér pusztadaróci református lelkipásztor, hat gyermekes családapa és Ilonczai Annamária, három gyermekes családanya a Minden magyar gyermek számít Szatmár megyei szóvivője. Ők az RMDSZ megyei szervezetének kérésére csatlakoztak a kampányhoz, hiszen fontosnak tartják, hogy gyermekeikhez hasonlóan, minél többen anyanyelvükön tanuljanak. A megyei szervezet három nagy megyei körút során kívánja célba juttatni az anyanyelven való tanulás fontosságát.

Nagybányán és környékén az RMDSZ, a civil szervezetek, pedagógusok és szülők együttműködésével fejti ki tevékenységét az „Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület” amely évek óta a magyar nyelven való tanulás fontosságára hívja fel a figyelmet, különös hangsúlyt fektetve a nagybányai Németh László Gimnáziumban folyó minőségi oktatás megismertetésére. Ezt a munkát, a nagybányai és máramarosi magyar tannyelvű oktatás népszerűsítését, a tanulási lehetőségek ismertetését folytatja a szövetség területi szervezete a Minden magyar gyermek számít kampány során találkozók, fórumok, szülői értekezletek keretén belül.

Máramarosszigeten és környékén egyházak képviselői, diákok, civil szervezetek csatlakoztak az RMDSZ beiskolázási kampányához.

Kolozs megye különböző településein szervezett közösségi fórumokon hívja fel a figyelmet az anyanyelvű oktatás fontosságára az RMDSZ megyei szervezete. Ezeken oktatási szakemberek bevonásával vázolják a magyar nyelven való tanulás előnyeit, válaszolnak a szülők által megfogalmazott kérdésekre. A megyei szervezet, a kolozsvári kerületi elnökökkel, valamint a helyi elnökökkel folytatott megbeszéléseken túl, külön találkozókat szervez az egyházi méltóságokkal, közéleti személyiségekkel, pedagógusokkal, hangsúlyt fektet az intenzív médiajelenlétre.

Hunyad megyében az RMDSZ, az egyházak, pedagógusok és civil szervezetek képviselői közösen vállalták azt, hogy a megye különböző településein személyesen tájékoztatják a magyar szülőket, különösen a vegyes házasságban élőket a magyar tannyelvű iskolák, osztályok nyújtotta lehetőségekről, a magyar nyelven való tanulás fontosságáról.

A Szilágy megyei szervezet polgármesterek, alpolgármesterek, iskolaigazgatók, RMDSZ tisztségviselők, az egyházak, sajtó, civil szervezetek képviselői bevonásával szervezi és bonyolítja le beiskolázási kampányát. Ez itt is több síkon zajlik: sajtóban, személyes találkozók, szakmai konzultációk során.

A szülőkkel való személyes találkozókon továbbítja elsősorban a Minden magyar gyermek számít kampány üzenetét az RMDSZ Bihar megyei szervezete. Emellett oktatási szakemberek részvételével megszervezett sajtótájékoztatók keretén belül fogalmazzák meg, miért fontos anyanyelvén tanulnia minden gyermeknek.

Brassó megyében is az RMDSZ, a civil szervezetek, egyházak, sajtó közös összefogásával zajlik a beiskolázási kampány: hangsúly kerül az iskolai szülői értekezleteken való részvételre, a szórólapozásra, a helyi médiában való jelenlétre.

Gyergyó területen a legnagyobb hangsúlyt azokra a településekre fektetik, ahol a magyar gyermekek alacsony létszáma miatt veszélyeztettek a magyar iskolák: Salamás, Gyergyóhodos, Maroshévíz, Borszék, Gyergyóholló és Gyergyótölgyes. Ezeken a településeken szóróanyagok és a média segítségével, személyes találkozók során tudatosítják a magyar nyelvű oktatás fontosságát.

Arad megyében RMDSZ tisztségviselők, pedagógusok személyes találkozók, családlátogatások során próbálják meggyőzni a magyar szülőket arról, hogy magyar iskolába, óvodába írassák gyermekeiket.

Iskolaigazgatók, tanárok kapcsolódnak be a szövetség kampányába Háromszéken is. Itt is, Csík területhez és Udvarhelyszékhez hasonlóan nagy szerepük van a Főtitkárság által eljuttatott plakátoknak, szórólapoknak, a helyi rádiókban elhangzó hanganyagoknak és az újságokban közzétett felhívásoknak. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS