Az ötéves gyereket is be lehet íratni az első osztályba, ha megfelel a követelményeknek
2012. február 24. 09:46, utolsó frissítés: 09:46
Már az ötéves gyerekeket is be lehet íratni első osztályba, ha megfelelnek a követelményeknek, sőt egy teszt megfelelő kitöltésével egyből a második osztályba is írathatók - jelentette be Oana Badea. Az oktatási államtitkár elmondta, lehetőség van arra, hogy a gyerekek 6 éves kortól kezdjenek iskolába járni, de korábban is elkezdhetik az első osztályt, mivel ezt a törvény nem tiltja.
Az új oktatási törvény szerint a következő tanévtől bevezetik az előkészítő osztályokat, amelyek átmenetet képeznek az iskola és az óvoda között. A jogszabály szerint előkészítő osztályba azok a gyerekek járhatnak, akik szeptemberig betöltik a hat évet, azokat a gyerekeket pedig, akik augusztus 31-ig betöltik a hetedik életévüket, kötelezően első osztályba kell íratni. (erdélyfm)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak