Kovács Péter: kutatási programokra kaphat támogatást a Sapientia
2012. március 02. 17:36, utolsó frissítés: 17:41
A tanügyi törvény 222 szakaszának 7. cikkére hivatkozva Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára kijelentette, az akkreditáció eredményeképpen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem elvileg kaphatna állami támogatást, azonban ez a támogatás nem az egyetem működési költségeire vonatkozik. Az állami elismerés azonban mindenképpen megnyit a Sapientia előtt egy lehetőséget: ezentúl kutatási programokra kaphat állami finanszírozást.
A főtitkár elmondta, az egyetemek finanszírozása három szinten történik. Az első szint az alapfinanszírozás, amely elsősorban a diákok számától függ, de számos más kritérium, mint például az oktatás minősége is közrejátszik. A második finanszírozási szint a kiegészítő szint, amely a működési költségekre és különböző programok támogatására vonatkozik.
A harmadik szint a célfinanszírozás, amit például infrastrukturális fejlesztésre kaphat az egyetem, tehát nem az első két szinten leosztott pénzből kell kigazdálkodnia például egy sportterem építéséhez szükséges összeget. Ez a három szint azonban a magánegyetemekre nem vonatkozik.
Elmondta, ezekkel párhuzamosan létezik a kutatási programok támogatása, amely esetén az akkreditált magánegyetemek intézményként, illetve diákjaik természetes személyként az állami egyetemekkel és ezek diákjaival egyenlő esélyekkel indulnak. Ez jelenthet áttörést a Sapientia esetén, eddig ehhez nem fértek hozzá - mutatott rá a főtitkár.
Kovács szerint, noha létezik a törvényben lehetőség a magánegyetemek finanszírozására, felmerül egy probléma: "ha a kormány megnyit egy kiskaput, akkor mind a harminc-valahány egyetem igényel majd támogatást."
A Sapientia EMTE akkreditációját kedden szavazta meg a képviselőház. Egymásnak ellentmondó információk jelentek a napokban arra vonatkozóan, hogy törvények szerint jogosult-e az akkreditált Sapientia állami finanszírozására.
Tegnap Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke egy közleményben szorgalmazta a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem román állam általi finanszírozását. Dávid László rektor az MTI-nek bizonygatta, hogy az általa vezetett egyetem miért jogosult a támogatásra: elmondta, a Sapientia abban különbözik a többi magánegyetemtől, hogy a román államtól átvállalt bizonyos kötelezettségeket, például a magyar nyelvű műszaki képzés biztosítását.
Gáspárik Attila, a felsőoktatás finanszírozását megállapító bizottság (CNFIS) tagja szerint a magánegyetemek nem részesülhetnek állami támogatásban. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak