Nem kezdődhetett el a gyerekek előkészítő és első osztályba való beíratása: nem működik a program
2012. március 05. 09:49, utolsó frissítés: 16:02
Technikai probléma miatt nem kezdődhetett el a gyerekek előkészítő és első osztályba való beíratása: nem működik az erre a célra kifejlesztett számítógépes program. A programot kifejlesztő cég a probléma kiküszöbölésén dolgozik.
Országszerte ma kellene elkezdődnie az előkészítő és első osztályba történő beíratás első szakaszának, amely március 16-ig tart. Ez alatt az időszak alatt a körzetben lakó gyerekeket lehet beíratni az iskolába. (mediafax)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak