Dénes P. István: „Három RMDSZ-platform mandátumával tárgyaltam Pozsonyban”
2012. március 07. 17:52, utolsó frissítés: 17:52
Három RMDSZ-platform mandátumával érkezett Pozsonyba – állítja sajtóközleményében Dénes P. István. A szövetség Nemzeti Szabadelvű Körök platformjának elnöke mellékelte a hétvégi pozsonyi megbeszélésén elmondott beszédét, a szöveget Illés Kálmán, a Romániai Magyar Vállalkozók Platformja elnöke, Dudás Annamária, a Határok Nélküli Esélyegyenlőség Platform elnöke és Dénes P. István, a Nemzeti Szabadelvű Körök platform elnöke írta alá.
Dénes P. István és Solymos László a Híd-Most parlamenti frakcióvezetője hétfőn közös sajtótájékoztatót tartott Pozsonyban. Solymos közölte, a mostani találkozó volt az első lépés, ahol egyeztettek a két párt közös elképzeléseiről, és megteremtették a jövőbeli együttműködéshez szükséges keretet. Dénes P. István arról beszélt, hogy a gazdasági válság idején elengedhetetlen az összefogás a Kárpát-medencében a "magyarság és nem csak a magyarság" hatékony érdekképviseletéhez.
Kelemen Hunor ugyanakkor cáfolta, hogy a szövetség képviseletében valaki tárgyalásokat folytatott volna Pozsonyban a Híd-Most párttal. Az RMDSZ elnöke elmondta, Dénes P. Istvánnak nem volt mandátuma az RMDSZ-t képviselni, az RMDSZ nevében nyilatkozni. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak