Antal Árpád bemutatta az RMDSZ háromszéki tanácsos-jelöltjeit
2012. április 03. 14:42, utolsó frissítés: 15:33
Bemutatta a Kovászna Megyei Tanács és a sepsiszentgyörgyi önkormányzat RMDSZ-es tanácsos-jelölteit mai sajtótájékoztatóján Antal Árpád András polgármester, a városi RMDSZ elnöke, és Tóth Birtalan Csaba ügyvezető elnök.
Az új mandátumra készülő polgármester elmondta, a tanácsos-jelöltek között nem politikusok, hanem inkább szakértők szerepelnek, akik a munkáját segítenék az elkövetkező négy évben, amennyiben a polgármesteri tisztséget ismét elnyeri. Kijelentette, nem számít arra, hogy az RMDSZ kétharmados többségre tesz szert a városi tanácsban, hiszen ahhoz a szavazatok 90%-át kellene elnyernie, ezt pedig nem tekinti megvalósíthatónak. Ugyanakkor a másik két magyar pártot arra kérte, hogy jól válogassák meg a jelölteiket, hiszen az RMDSZ megemelte a mércét, és a követező négy évben komoly kihívásokkal kell szembenéznie az önkormányzatnak.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat jelöltlistáját Antal Árpád vezeti, Czimbalmos Kozma Csaba városgazda a második helyen áll, a sorban Sztakics Éva mostani alpolgármester, Vargha Mihály múzeumigazgató, Debreczeni László közgazdász, Kondor Ágota, a Székely Mikó Kollégium igazgatója következik. A lista hetedik, nyolcadik és kilencedik helyén Kelemen Szilárd közgazdász, Miklós Zoltán menedzser és Magyarosi Imola Piroska művészettörténész neve szerepel. A lista Kató Bélával, Tischler Ferenccel folytatódik és Aczél Kata jogásszal, Mild Zoltán építészmérnökkel és Zsigmond József politológussal, valamint Csatlós László közgazdásszal zárul. A városi tanácsban 11 hely elnyerését reméli a jelenlegi polgármester.
Antal Árpád továbbá a Kovászna Megyei Tanács sepsiszentgyörgyi jelöltjeit ismertette: Tóth Birtan Csabával kezdődik a névsor, Grüman Róbert HÁRIT-elnök, majd Ambrus József a következő a szentgyörgyi jelöltek közül. Klárik Attila, Keresztély Irma, Bagoly Miklós, Gáj Nándor, Nagy Zoltán, Tittesz Zoltán, Szilágyi Zsolt, Bodor Loránd és Kiss Jenő nevével zárul a lista. (sepsiradio.ro/szekelyhon)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak