November végén dől el, hogy 2015-ben Európa Ifjúsági Fővárosa lesz-e Kolozsvár
2012. május 03. 12:46, utolsó frissítés: 13:05
Megpályázta az Ifjúsági Főváros címet Kolozsvár, az iratcsomót tegnapelőtt délután küldték el a pályázatot kiíró Európai Ifjúsági Fórumhoz a kezdeményezők.
A pályázat tartalmi szempontból megfelel a kiíró elvárásainak – vélekedett megkeresésünkre Farkas András, a PONT Csoport elnöke, a projekt kezdeményezője, aki Florin Moroşannal, a partner Kolozsvári Polgármesteri Hivatal képviselőjével megbeszélést folytatott múlt hétvégén, Temesváron Peter Matjašič-csal, az Európai Ifjúsági Fórum elnökével.
A találkozó során a kolozsvári pályázók bemutatták a pályázatban szereplő főbb irányvonalakat, a tervezett programokat, illetve azt a 90 kormányzati és civil szervezet nevét tartalmazó listát, amely támogatja a Kolozsvár Ifjúsági Főváros projektet és aktívan hozzájárult a pályázatban szereplő program kidolgozásához.
Farkas András a Transindexnek elmondta, a múlt heti informális találkozónak többek között lobbiszerepe is volt. „A találkozónak az lehetett volna a célja, hogy a kiíró elmondja, mi az, amire igazából számítanak, amire várnak. De ezek a kérdések már nagyrészt rendben voltak, egy megerősítést kaptunk arra vonatkozóan, hogy jó irányba haladunk a pályázati dokumentációval” - mondta Farkas.
Az eredményhirdetés első fázisára június 4-én kerül sor, amikor három, de legtöbb négy várost tartalmazó rövid listát tesznek közzé. „Akik a döntőbe bekerülnek, azoktól legfennebb módosítást kérnek, vagy részleteket a pályázat különböző fejezeteivel kapcsolatosan, amelyeket október elsejéig kell elküldeni. Végleges eredményt november utolsó hetében hirdetnek” – számolt be a PONT Csoport elnöke. Amennyiben a pályázat kedvező elbírálásban részesül, Kolozsvár 2015-ben lesz Európa Ifjúsági Fővárosa. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak