2026. október 17. szombat
8°Kolozsvár >> Más város
Hajnali hírlevél >> Feliratkozás

Bemutatták a jelölteket, indul a Kolozs megyei RMDSZ kampánya

2012. május 13. 18:34, utolsó frissítés: 18:34

Vasárnap bemutatták az RMDSZ Kolozs megyei, valamint kolozsvári jelöltjeit, és ezzel elindult a helyi szervezet kampánya. A bemutatkozón Máté András Levente, a Kolozs megyei RMDSZ elnöke elmondta, a szervezetnek helyi és országos szinten van mit felmutatnia: az utóbbi évek teljesítményei között a Mátyás-szobor felújítása, a Sapientia-EMTE akkreditációja, több, mint 200 kolozsvári utca felújítása, a Horea úti iskolában egy magyar osztály indítása, az egyház és civil szféra támogatása szerepel.


A megyei tanácselnöki tisztségére pályázó politikus a kormányváltás, illetve a MOGYE példájának kapcsán emlékeztetett arra, hogy amint az RMDSZ nincsen jelen a döntéshozatalban, azonnal visszalépést jelentő döntésekkel szembesül a magyar közösség.



Kelemen Hunor RMDSZ-elnök felszólalásában hangsúlyozta, 4 év önkormányzati, valamint 2,5 év kormányzati tevékenység után emelt fővel, szégyenkezés nélkül állhatnak a szavazók elé. Az RMDSZ-tisztségviselők a legjobb tudásuk szerint végezték a dolgukat – jelentette ki. Kelemen szerint a politika feladata egy változó világban megoldásokat keresni a közösség problémáira, és ehhez a változó világhoz kell alakítani az RMDSZ-t is.

Aktuálpolitikai kérdésekre terelve a szót elmondta, hogy az RMDSZ megszavazza az új kormánynak azon kezdeményezéseit, melyek támogatásra érdemesek: ilyen például a köztisztviselők béremelése, valamint a költségvetési szigort előirányozó uniós paktum. Ugyanakkor az olyan elképzeléseket, mint a választási törvény módosítása vagy a napokban felmerült régióátalakítási terv, az RMDSZ nem fogja megszavazni.



galeria_6198.JPG
galeria_6199.JPG
Máté András Levente Kolozs megyei RMDSZ-elnök szerint van amit felmutatni
galeria_6200.JPG
Eckstein-Kovács Péter, mögötte balról jobbra: Máté András Levente, aki a Kolozs megyei tanácselnöki székért száll versenybe, valamint Oláh Emese, Horváth Anna, Geréd Imre, Somogyi Gyula, Grabán Zsolt Attila tanácsos-jelöltek, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök
galeria_6201.JPG
Legyen Kolozsvár Eckstein városa!
galeria_6202.JPG
Kelemen Hunor szerint nem szabad felvenni a kesztyűt
galeria_6203.JPG

A jelöltekhez szólva az RMDSZ-elnök kijelentette, az elkövetkező egy hónapban negatív kampányra kell számítani az ellenfelek részéről. A jelöltek azonban nem szabad felvegyék a kesztyűt: a negatív kampány megosztja és elbizonytalanítja a választókat. Inkább arról kell beszélni, mi az amit az RMDSZ tett, és mi az, amit fog tenni, és milyen válaszokat tud ajánlani a közösség problémáira. A politikus kiemelte, azokat is meg kell szólítani, akik az utóbbi évek megszorításai miatt elfordultak a politikától.

Eckstein-Kovács Péter, az RMDSZ kolozsvári polgármesterjelöltje rövid, frappáns beszédet mondott. Kolozsvár volt már Mátyás király városa, Funar városa, Boc városa, és itt az ideje, hogy Eckstein városa legyen – mondta, hozzátéve: szép város ez, azonban egy rátermett városgazda még szebbé tudja tenni. A felszólalásokat követően röviden bemutatták a megyei- és helyi tanácsosjelölteket. (hírszerk.)

Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!

ItthonRSS