Kelemen: az RMDSZ nem saját magának, hanem a magyar közösség számára harcolt ki kisebbségi jogokat
2012. május 14. 10:10, utolsó frissítés: 10:10
Sajnos, mostantól jóra nem számíthatunk, rosszra viszont annál inkább. Azt a nacionalista retorikát, amit ellenzéki pozícióból folytattak a szociálliberális szövetség politikusai, most már a kormányzati intézkedésekben is lassan viszontlátjuk – mondta Kelemen Hunor besztercei sajtótájékoztatóján. Az RMDSZ elnöke úgy fogalmazott: a PNL képviselői, amikor azt mondják, hogy nem a magyar közösséggel, hanem az RMDSZ-el vitáznak, teljes mértékben tévesen ítélik meg a helyzetet.
A MOGYE-n való, anyanyelvű tanulás nem az RMDSZ politikusainak jó, mert nem valószínű, hogy ők akarnak egyetemre járni, hanem az orvosnak, gyógyszerésznek készülő erdélyi magyar fiatalnak. Az RMDSZ az erdélyi magyar közösségnek próbálja biztosítani az anyanyelven való tanulást. Azok, akik a megszerzett jogok visszavonásán dolgoznak, nem az RMDSZ-nek ártanak, hanem a romániai magyar embereknek, ez teljesen egyértelmű számunkra. Ha ilyen ütemben haladnak tovább, akkor súlyos feszültségeket okozhatnak a társadalomban – magyarázta a politikus. A sajtótájékoztató keretében bemutatkoztak az RMDSZ helyi jelöltjei. Décsei Attila, az RMDSZ Beszterce Megyei Szervezetének elmondta, 21 teljes listát tett le a szövetség Beszterce Megyei Szervezete a június 10. önkormányzati választásokra, összesen 374 jelöltjük van a megyében. (hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak