Tabajdi Csaba: az EP kisebbségügyi munkacsoportja kiáll a romániai magyarság érdekeiért
2012. június 14. 15:40, utolsó frissítés: 16:09
Az EP nemzeti kisebbségügyi frakcióközi munkacsoportja kiáll a romániai magyarság érdekeiért – mondta Tabajdi Csaba, a munkacsoport társelnöke, miután az EP-ben az RMDSZ kezdeményezésére meghallgatást tartottak a romániai magyar közösség helyzetéről.
Strasbourgban kiadott közleményben az MSZP EP-delegációjának vezetője emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban hivatalba lépett román kormány több intézkedése hátrányosan érintette a romániai magyar nemzeti közösséget.
Úgy vélte, hogy "a helyzet rendezése érdekében folyamatos párbeszédet kell fenntartani a romániai magyarság legitim politikai képviselői és a román kormány között". "A magyar politikai erők kötelessége, hogy lépéseikkel és nyilatkozataikkal segítsék a megoldást, miközben tartózkodnak az etnikumközi feszültség további kiélezésétől" - tette hozzá.
A meghallgatáson az RMDSZ részéről Borbély László szólalt fel, aki kifejtette: a korábbi helyzethez képest komoly visszalépést jelent, hogy az új román kormány programja említést sem tesz a kisebbségekről, amire a rendszerváltás óta nem volt példa. A kormány visszavonta a MOGYE magyar tanítási nyelvű karának engedélyét, pedig a magyar nyelvű orvosi kar létrehozása törvényi kötelezettség. Felhívta a figyelmet továbbá, hogy az új kormány 2013-ban jelentős közigazgatási változtatásokat tervez, amelynek során alapvető fontosságú az érintett nemzeti kisebbségi közösségek bevonása.
A román kormányt Stelian Stoian nagykövet, Románia Európa Tanács mellett működő állandó képviseletének vezetője képviselte a meghallgatáson, aki elmondta, hogy a kormány készen áll a kisebbségi problémák megoldását szolgáló párbeszédre az RMDSZ képviselőivel.
Tabajdi Csaba hangsúlyozta, hogy a felvetett kisebbségi problémákra mihamarabb megoldást kell találni. " A problémákat Románián belül kell orvosolni. A román kormánynak, illetve a romániai magyar nemzeti közösség legitim politikai képviselőjének tekinthető RMDSZ vezetőinek folyamatos párbeszédet kell folytatniuk a kisebbség jogos követeléseinek rendezésére" – hangsúlyozta.
Hozzátette: "A június 10-én lezajlott önkormányzati választáson egyértelművé vált, hogy az RMDSZ élvezi a romániai magyarság döntő többségének támogatását.
Az ősszel sorra kerülő parlamenti választásokon egyetlen magyar politikai erő sem döntheti el a romániai magyar nemzeti közösség helyett, hogy melyik magyar párt képviselje az érdekeiket. A magyar kormány és a politikai pártok feladata az, hogy az uniós és más nemzetközi fórumokon, valamint a kétoldalú kapcsolatokban elősegítsék a romániai magyarságot érintő problémák megoldását. A Fidesz erdélyi tevékenysége, például a Nyírő-újratemetés ügye, vagy Kövér László erdélyi kampánykörútja megnehezíti a jogos kisebbségi jogi követelések kétoldalú és nemzetközi fórumokon történő érvényesítését is" - idézte a közlemény Tabajdi Csabát. (mti)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak