Szenátus: kitermelhető a hidraulikus töréstechnikával a palagáz
2012. június 21. 15:11, utolsó frissítés: 15:11
Elutasította a szenátus a palagáz hidraulikus töréstechnikával történő feltárásának és kitermelésének betiltására vonatkozó törvénytervezetet. A javaslatot 11 támogató, 9 tartózkodó és 53 ellenző szavazattal utasították el. Az ügyben a döntő fórum szerepét a képviselőház tölti be.
A szenátus gazdasági, ipari és szolgáltatási bizottsága jelentésében néhány módosítással kedvezően véleményezte a tervezetet, azonban a szenátus ezt a jelentést nem fogadták el, majd a tervezetet is elutasították.
A tervezetet 11 PSD-s képviselő kezdeményezte, indoklásuk szerint a palagáz hidraulikus töréstechnikával történő kitermelése kapcsán a szakemberek véleménye megoszlik, ugyanis a környezetszennyezési veszély jelentős.
Adrian Solomon, a tervezet egyik kezdeményezője fontos szerepet töltött be a tavasz folyamán, Bârladon szervezett óriástüntetés szervezésében. A 70 ezer lakosú városban több mint 5 ezer személy vonult fel, a palagáz hidraulikus töréstechnikával való kitermelése ellen tüntetve. (hotnews/hírszerk.)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak