Folytatódik Winkler Gyula és a MIÉRT gyakornoki programja
2012. július 08. 08:02, utolsó frissítés: 08:02
Az elmúlt négy évben 38 fiatal fordult meg Winkler Gyula Európa Parlamenti képviselő irodájában gyakornokként, 30-an a Magyar Ifjúsági Értekezlet ajánlására mentek ki Brüsszelbe. Az EU táborban bejelentették, hogy a program folytatódik.
A marosfői rendezvényen egy gyakornoki találkozót is összehoztak, melyen elhangzott, hogy az EP munka után a fiatalok többsége jelenleg is az RMDSZ vagy a MIÉRT közelében dolgozik és a közösség érdekében fejti ki tevékenységét.
Bodor László, a MIÉRT elnöke kiemelte, hogy mind az önkormányzati képviseletben, mind a közösségszervező tevékenységek során szükség van a gyakornokok Brüsszelben szerzett tudására és tapasztalatára. Hozzátette, hogy a szervezet nem engedi el a helyi és megyei önkormányzatokba bejutott 401 fiatal kezét, ezért szeptemberben a frissen tisztséget nyert polgármesterek és tanácstagok számára képzés-sorozatot indítanak. (tudósítónktól)
Ha tetszett a cikk, lájkold a Transindexet!
ItthonRSS
Csúszópénzért elnézte a szabálytalanságokat és nem zárt be cégeket az Adócsalás Elleni Főigazgatóság két ellenőre
Itt a vége: felmondott a Transindex teljes szerkesztősége
Eljött az a pillanat, amikor magunkról adunk hírt nektek, és ráadásul sokunknak ez lesz az utolsó is, amit a Transindex felületére írunk. Ma reggel, huszonhárom évnyi működés után felállt a Transindex teljes szerkesztő csapata.
Benyújtották a gyermekeket a homoszexualitást népszerűsítő tartalmaktól „megvédő” RMDSZ-tervezetet
A gyermekvédelmi törvényt módosító javaslatot a "genderideológia nyugati térnyerésével" indokolják.
A fejlesztési minisztérium többlettámogatást ad a távfűtést működtető önkormányzatoknak